Szódalovaglásversek

szétrúgott gyöngyök repülőtér
uram hogy tudsz így fényleni
milyen öröktől lüktető ér
spriccelt szét estéd kései
nyomán nézzed rossz helikopter
hogy tudnék véled kezdeni?
telik a szívem kerozinnal
mire fölszállnék szétveti

*Az irreverzibillé fogyó időn merengj el. Ha nem lettél menetté, legalább légy menetrend. Fazöldjét, mintha száját beszivja kint az este, a mély lukak, az erdók megfeslenek veresre. Merő romantikából hol mennyit ácsorogtál, hogy tán kiadja másod a lappad másodosztály, mostanra légyüveg sík, sötétül, végre lágyul, s késó nem elfogadni az arcod állagául. Nézel és visszanézel, s ha ott vagy is mögötte, nem lesz több kedved hozzá és nem lesz több közöd se. E romlott légú resti holnapra légüres tér, elmávadt arcát festi fapirosra a reptér. Varjakkal zsir az árnyék, az innen mintha túlnan, egymásba csúszol szépen ültőhely, elrepullman. Megnő a vállak tönkje, fejed közéje hajtod, s kiüt a csorba arcél fölött a tompa arcfok. Elérzékenyre húlnél, az ablak légymenetrend, az irreverzibillé fogyó időn merengj