Parti Nagy Lajos: most el

BERTÓK LÁSZLÓ

„Egy lepke száll a csönd fölött”

In memoriam Makay Ida

Valahol fent. A napfény és a víz
magasságában. Dél felöl. Ahogy
megöleli egymást két hullám,
csillámlik a pillanat, összezárul
egy lepke hangtalan szárnya.

Valahol lent, ahol
a tóparton, a sűrű zöldben
megvillant fölöttem, megcsókoltam
összezárt hártyaszárnyát,
s a rögeszme és a melankólia pora
ajkamra égett.

Valahol újra meg újra, ahol
meg akarom fejteni, 
mit ír a lepkék múló szárnya?
Mit ír az ég örök ércfalára?
S a vers arról szól, hogy
zuhanok, hullok szüntelen.

Valahol mindenütt, ahol
a mozdulatban ott sajog
egy csepp fájdalom, egy csepp
öröm, egy csepp örökkévalóság,
s a lepkeszárnyú délután
az alkonyati lángba hamvad.

Valahol sehol, ahol hat évig
egy rád csukódott, lüktető
kabinban („matrac-sírban”),
egyre mélyebbre a testbe, az űrbe.
El, el magadtól, el a tehetetlen
szemektől, szavaktól, szánalomtól.
Mígnem egy lepkerajjal nyomtalan
elsuhantál a végtelenbe.

Valahol mindörökké, ahol Ikarosz
a nap felé, Jeanne d’ Arc a máglyán,
megolvad a viasz, elég a test,
s egy lepke száll a csönd fölött,
száll, száll az elmerült időben.



PARTI NAGY LAJOS

most el

(Makay Ida halálára)


ez nem vers nem
bár tördelgetem itt
hogy vers legyen
nem tudom
vers még valaha lesz-e
tördelgetem
mert máshogy nem szabad
tengerészt necessze
versben temetni


nyári halál költő halála
nagybőröndökkel hintázott a halálig
nem volt költőbb költő nála
költő az önparódiáig
egy költészetnek fenntartott tekintet
nem fenn hordta fenn volt
fenn lett

most el
már évek óta elnek
már évek óta eltörött
a valóság nagy börtönőr
rúdvőlegény járókeret
viselte míg viselte

kereshetem
az éltető neten
halálának nincsen nyoma
nem akad fenn többé
más sűrűségek más ritkaságok
más a közel és más a távol
más a túli hossz
ha van ha nincs hova
a romló testpalotából
felköltözött
kölnis cigarettája
fénylő kis pont
kisbolygó Véménd s Pécs között
ahol parázslik
ott a parnasszus
ott parnasszus van

szűkmarkú és rossz
hálóinkból immár kicsusszan

versnarkomán
vadrózsakonzerv
vershalott



TATÁR SÁNDOR

Kívül lenne a magyarázat!?

a rettenetes bécsi tél,
mikor megint kibicsaklott pszichém,
és kísérteni visszajárt,
mit, azt hittem, hogy már lezárt
csaknem kilenc jótékony év,
de nem; mi volna hát elég
erős pecsét, vastag palack,
ha ama régi, tűntnek hitt haraszt
újra zöröghet ismerős
kaján-démon léptek alatt,
s veszélyt rejt minden pillanat
(alattomban közelgető) s
ha újra abroncs mellemen
s mögötte rettegés terem;
én innen el nem mozdulok,
tűröm tovább, ami jutott:
szmogot, parlagon-heverést,
a napok mókuskerekét,
ha tudtam voln’, mire itél
a lidércfoltos bécsi tél -
hisz felébredt belül a bősz
ön-sárkány; el sem múlt az ősz,
s én már nem voltam egyedül,
hordoztam rákomat belül -
kecsegtethettek gyógyszerek,
ő a markába nevetett
vagy vihogott vagy kuncogott…
- de nem: épp hangot nem adott
bennem lett némasága monológ,
megszűnt hiszen a külvilág,
sem csupaszodó őszi fák,
sem udvarok, sem porolók,
sem utcák, kocsmák, múzeum,
mi rejthetne: semmi, sehol,
s csak félelem s latolgatás
maradt, hogy még meddig kinoz
e szeszélyes, titkos gonosz,
ki másnak sosem látható,
és nincs is őt leírni szó;
csak zavaros szóáradat,
mi szabott órán felfakad,
ha lélekgyógyász hallgat épp,
pénzt kapván konfúz szavakért,
s ha kész meghallgatni barát,
nem öntheted rá szörnysarát
bensődnek, melyről nem tudod,
mitől gennyedt el, hol az ok
- karácsonyi csomagolás
a köd, a varjúkárogás,
az Ádvent csak lidércnyomás…
az okig kell, de merre áss?
amit tudsz: szöknöd nincs hová:
lakik s használ, mint birtokát -
s most sem tudom, meddig kisér
a börtönrácsos bécsi tél…


“Az lenne a kánoán”

Jelenkor 2011. szeptember

Makay Ida 1933–2011 – a költőnőről Bertók László és Parti Nagy Lajos versével, illetve Csuhai István írásával emlékezik meg a Jelenkor.
A lírarovat Tatár Sándor, Ayhan Gökhan, Tábor Ádám, Villányi László, Fekete Richárd, Debreceni Boglárka és “az irgalmattlan nagy nípi költő”, Petrence Sándor verseit adja közre.
A prózarovatban Ljudmila Ulickaja regényrészlete (Goretity József fordításában), Tompa Andrea regényrészlete, Giambattista Basile novellája (Király Kinga Júlia fordításában) és Szalay Zoltán novellája olvasható.
A tanulmány- és esszérovatban Kálmán C. György Tatár Sándor költészetével foglalkozik, Takáts József és Tandori Dezső az avantgárdról, neoavantgárdról értekezik. Lábass Endre filológia krimije egy 19. századi londoni bűnügyet derít fel.
A számban két levelezés is olvasható. Gömöri György közreadja Czesław Miłosztól kapott 1958-as leveleit. Az idén elhunyt Bécsy Tamásné Futaky Hajna, a Jelenkor kritikusa – akiről Márfi Attila emlékezik meg – utolsó írásában Rába Györgyhöz fűződő emlékeiről számol be, és közli a költő hozzá írt leveleit.    
A kritikarovatban Kisantal Tamás Garaczi László Arc és hátraarc című regényéről, Tórizs Eszter Podmaniczky Szilárd két prózakötetéről, H. Molnár Ákos Rosmer János verseskönyvéről, Béri Etelka Julia Kristeva kötetéről ír.