Parti Nagy Lajos: Cseh mese

 

mottó: Hodie mihi, cras Übü.
(vagyis: Ma nekem, holnap neked jön.)

Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy egy reggel első Samsa prágai kerál, nyugtalan álmábul arra ébredett, hogy szörnyű féreggé változva tanálta magát az ágyában. Fekütt a méltóságos hátán, nízte magát a tükörbe. Nem vót eggy ortodox kinézete, ammá biztos. Átalfordút a gömbölü páncélján, oszt a talpára állt, hejszen vót néki abbul vagy hetvenhét. S még amit a rajongókval kűdettek néki levélbe, a fődgolyót abbúl körbeszaladoszhatta vóna. Az asztalán ott feküttek a hajdani posztó-minták üveg alatt, veres posztó, pukovári, bakacsiny s a többi mind, mer annak előtte eppúgy textil-ügynök vót, mint bárki más. No, ezt az útálatos vigéciát letaszajtotta a bajúszával, mer az es lött neki a selymes fervandlungja alatt, két cincéri bajca, avval a múltat el es törülte, penig még meg se früstökölt. Fanfárra kapcsóta a keráli rádiót, főcsatolta, amit főcsatolt, oszt kimasérozott a nappaliba. Há hogy nézöl ki, fiam, kérdte az anyja, de maj kiesött a szájábú a fekete. Jól, anyámuram, cincogta első Samsa hűvösen, oszt fölkapaszkodott a helyire. Úgy nézek ki, ahogy köll. Nem nyitok vitát. Ebbül az anyja értett, mán iszkolt es, hogy intészködjön, szeggyék öszve, s hozzák bé a fonnyantott salátát, roggyantott besamelt, s mi maradék csak vót odaki a konyhán. Közbe meg a gyerek apjának es odaszepeckedte, hogy mongya meg a helytartótanácsnak, ez és ez a gamatság történt, készüljenek szárnyval, pánczélval, új ételrendvel a parlamenti büffébe, s legfőkép meg ne lepődjenek, mer a Gyurikáná fegyver van. Míg a szülék künn időztek, béavázkodott a küs Margit, aki bezon fősikoltott, mikó megpillantotta az ű bátyjaurát kinézve ahogy. Ammeg leszállott a reggeliző trónrúl, odacicmergött a leányhó, megcsókulta kétfelül, hogy elalélt, oszt elkűtte Retus várasába, eggy életre szóló velneszkolostorba, mer ahon tudott, segített. Allig hogy ezt megcselekedte, béfarót négykézláb a cselédlány, hoszta a reggelit, reapúpozva a tegnapi újságra.

Parti Nagy Lajos

Hát, ez úgy megteccett a kerálnak, hogy azon melegibe kiadta alkotmányba, esztán a prágaiak országába tegnapi újságbó köll étkezni. Más célra újság ne es nyomtattasson. S csak tegnapi.  De nem es köllött alkotmányba venni, tutták a zemberek szimat után, éltek má a hazájokba eleget. A fele setréfa, a másik fele meg főment az internetre, oszt sírt-nevetett, mint az epe. Első Samsa mán a sajtnál és az időjárásnál tartott, mikó bekélgyózkodott az apja, kezibe félbehajtval a sajtós reggeli. Remekül nézöl ki, fiam, cincogta. Köszönöm, apám, felelt a gyerök, mer tudom, legalább te nem hizelgöl. Hanem látol-e változást?  Látok. Nana, fútta föl a szemit a fiú. Változás mindég van, hájszen épp ez benne a szép, felelte az apa. Szerencséd, hogy szépnek tartotok szeretteimmel egyetembe, mondotta a kerál a kamerába, mer ez nékem rendkívüli erőt ad a véghezvivéshő. Oszt mit akarol véghözvinni, fiamuram, kérdte jólesően meggörnyedve a keráli apa. Mindent, válaszolta első Samsa, és a Walkűrök zenéjire azon plafonostúl fölzurrant a levegőégbe, utána a sleppje, sűrű rajban, aki bújék, aki nem. Szálltak, szálldogáltak a munkahelük fele. Elől a kerál, mögötte a komplett frakció, aki meg neofitány létire leesett, nem vót érte tetemös kár. Szállott helyibe kettő másik, ha nem ezer, akkaracska vót a támogatottság, hun ötharmados, hun csak négy, aszerént, hun állott az ország véghözvivésibe a prágai helytartótanács. A tegnapi újság szerént közel állott. Ami meg furton-furt kiütközött a kerál gömbölű páncélján, az nem repedés vót, hanem erős mintázat, tervrajz a jövőrül, ami naponta bővült, gazdagodott. Szálltak, gazdagodtak, amíg meg nem haltak.

Megjelent a 2011 december 30-ai ÉS-ben.
Fotó: Valuska Gábor.