NEMNOVELLAMacskakőcédulák

„A macskakő ott van alatta, mindig ott van alatta, úgy járjál!"

Nem róla, belőle. Tágas, szellős csarnok a történet, jó mondatok közt meglehetős biztonságban van az ember, pláne a másokéi között. Lengyel Péter mondatai különösen teherbíróak, mint ama Dunán lefelé úszó ottliki hajó eresztékei, ezt az olvasói bőrömön érzem, a tetten nem érhető, folytonos remegést. Vegyél ki egy motívumot, mondom, forgasd, netán változtasd meg, írd arrébb, át vagy vissza, tulajdonképpen bárhonnan. Csakhogy nem lehet bárhonnan kiindulni. Ha nem indulok ki, az se bárhonnan. Ha pedig ki vagyok indulva, mondom, az ahonnan egyáltalán nem bárhonnan, amiképpen nem bárhova az se, ahova érek. Mi lesz, ha a tégla egy ponton macskakő lesz?

*

Odakünn erjed a nyárcsúcs, olvad az aszfalt, himbálkozik a forró, bámész tömeg. A Lánchíd és a Margit híd között-fölött repülőgépek zúgnak, vijjognak, dörögnek, a belső udvaron bömbölve átrohan egy őrült zajomán motoros. Augusztus huszadika van, nem megyek ki az utcára, jobb dolgom van. Egész nap csatangolok a regényben, eltűnök a hajdani, száztíz éves belváros vadonában. Mélységes mély buja erdő, nyírottan buja, gondozottan zabolátlan... Jól érzem magam. Bolond leszek írni, ha olvashatok. Még az is tudja, hogy regényt írni nehéz, aki olvassa. Nehéz és necesse est.

*

Egy Balaton-felvidéki kőfejtőben látszólag magától hasad a bazalt egy sötét, szálas férfi kalapácsa alatt. A kőtörő munkás kis védőtető alatt áll, előtte vashordó tele zúzalékkal, azon fekszik a soros kődarab. Pattingatja, ütögeti, amíg szép kockaformát nem kap, 10-szer 10 centiméter méretűt. Akkor fogja, bedobja a csillébe, aztán vasút, uszály, végül az Újpesti, kis időre Kun Béláról is elnevezett rakpart. Jön a kő milliomodmagával, hogy szépen beépüljön a világváros kövezetébe, de nem. Nem egyenesen. Tegyük most fel, hogy tesz előbb egy végzetes kanyart.

*

A Pest városi kötélverő lánya könyökig érő fekete kesztyűt hord a nyárban, továbbá ezüstszín, hálós tarsolyt, bőszájút, mint látni fogjuk. A hamarosan megőszülő, elméjében elboruló énekesnő az afrikai forróság utolsó napján a befejezetlen Nagykörút Lipótról elnevezett dzsuvás végébe követi hűtlen szerelmét, a Kasszakirályt. Mikor a férfi és a Buborék nevezetű kenyereslány mögött becsukódik egy kapu a mai Pannónia utcában, Czérna Veron, alias Clarendon Bóra kiszáguld a rakpartra, nagyjából oda, ahol 15 év múlva felépülnek a Palatinus-házak, melyek egyikében e nemnovellát írom. A roppant indulat fényénél igen racionálisan lehet cselekedni. Felkap egy gömbölyűfejű, fekete nagykavicsot. Rámered, megriad a súlyától, visszadobja. Odébb megy, egy gúla tetejéről kisebb macskakövet ragad fel, ezt már a tarsolyába csúsztatja. A bazaltos láva kis viszkozitású, ezért kitörése zömmel robbanásmentes.

*

A gömbölyűfejű fekete nagykavics minden útburkoló kövek öregapja. Századokkal a macskakő előtt rómaiak, törökök, tatárok, tótok, románok talpa és kereke alatt ropognak a nyűhetetlen macskakoponyák, kanyarog Európán át a gömbölyűfejű öregapó. Egy darabig ez a cím is, nagykavics, aztán elvisz az anyag, a főmotívum, macskakő és vidéke, alaposan elsodródom. Ha hagyom magam, nem lesz novella. Ha nem hagyom: nemnovella sem lesz. Tehát írom, amiről nem tudom még, mi az, közben resersírolok a macskakő, mint olyan után a hálón, s olvasom újra és vissza és át a regényt, amihez máig nem tudok áhítat és izgalom nélkül nyúlni. „Száj vagyok tátva máig". A ma az ősrobbanás után van húszmilliárd évvel, plusz-mínusz 2009. Épp akkor huszonegy éves a Macskakő, mikor szerzője hetven.

*

A bazalt a leggyakoribb kiömléses kőzetfajta, a gabbromagma kiömlési kőzete. Hígan folyó bazaltlávák viszonylag gyors lehűlése során képződik, gyakran nagy felületű lávatakarót alkot. Az óceánfenék fő alkotókőzete. Színe szürkésfekete, fekete. Ásványai az olivin, a piroxének, a földpátok. Lehűlése térfogatcsökkenéssel és repedések kialakulásával jár, ami a kőzetet jellegzetes hatszögletű oszlopokra tagolja. Így alakulnak ki a bazaltorgonák. Bécs egykori utcakövei a somoskői bazaltorgonából készültek. A Badacsony, a Csobánc, a Szent György-hegy gyakorlatilag bazaltból van. Miképpen Hawaii fő vulkánja, a Mauna Loa is. Akár egy vérkorbács kuplé a Csacska Macska mulatóban, esetleg fűszoknya, hajmeresztő cicik, az udvarban szipákol a végzet. Czérna Veron akár ezt is használhatná művésznévként Vad Ágnes intézetében, Kitörök néked Mauna Loa / leszek a lávád ide és oda, énekelhetné, ha már dalolni tud egyes-egyedül.

*

Élete bizonyos szempontból utolsó estéjén Bóra menthetetlenül lekési a Gyű paci-t. Mikor a 2. strófa elején utcai ruhájában, híg fehér sárral a sűrűgombos zergebőrcipőn kiront a színpadra, nem tétovázik. Odalép az első sorban üldögélő Kasszakirályhoz, meglóbálja a hálós tarsolyt, s a benne lapuló macskakővel lesújt a gyönyörű és imádott halántékra. Reccsenés, mint mikor nápolyiba harap a végzet. A Csacska Macska mulatóban megáll az idő. A Király asztalszomszédja, az ifjú skót mérnök, szintén rajongó, moccanni sem tud, remegése másnapra múlik el, mikor végleg elhagyja Magyarországot. Az Újpesti rakpart mondott szakasza anno a város kapujának számít, melyen át az épülő körutak, és sugárutak, bérpaloták és mészárszékek, börtönök, gyárak, kocsiszínek, panziók, színházak, mulatók és Grand Hotelek diribdarabonként megérkeznek a városba. A bazalt haránt irányban is tagolt, csak jó helyen kell megütni, s szabályos hexagon lesz.

*

Lehet-e nem idézni a következő Szemere Bertalan-mondatot 1840-ből: „ott meztelen kövezet, itt macadami puha töltés"? Mintha valami költemény kezdődne így, nyáréji szelíden fülledt románc, a nagycenki Szildy Coulotte-Maia kisasszony szerzeménye. A makadám szó John Loudon McAdam (senior) skót mérnök nevéből származik, aki az útépítéshez való zúzott bazaltkövet feltalálta. A sáros, hepehupás Magyarországon az eljárást Széchenyi terjesztette el, nem csoda, hogy villámgyorsan köznévvé vált, ki gondol ma már a derék mérnökre, aki beledöngölődött Európa útjaiba és nyelveibe, csak a különös, keleties hangalak maradt belőle - ezt a maradandóságot utcanév, pláne a világ e táján el sosem érheti. Hogy nevezett kisasszonynak, s Szemere unokahúgnak volt-e liesonja a csinos mérnökkel, senki se tudja. Ha a mondat vers lett volna, s a vers fennmaradt volna, a kövezet rímfelelője emberi számítás szerint az övezet lenne, úgy értve, hogy ruháé, melyet persze majd megold a hölgy, az a hölgy, akivel minden bizonnyal enjambement képében („hölgy és") szökkenne tova a vers, nyilván afelé, hogy a lírai hős szíve zúzott kő volt, avagy van, avagy lesz: „Midőn tőle elszakadám, a szívem zúz lett s makadám".

*

El se tetszik tudni képzelni, a bazalt mi minden. Példának okáért, ha a bazaltot újraolvasztják, szálaiból úgynevezett gyapotot állítanak elő, mely kiváló hang- és hőszigetelő. Mondja gyorsan egymásután, kisasszony: bazaltgyapotgyárigazgató. Ez lehettem volna én Tapolcán a Bazaltgyapotgyárban, megvolt hozzá a szükséges munkásságom is a származás tekintetében, de nem lettem, az ember nem lesz, hanem születik, ahogy mondani szokták.

*

1443-ban bizonyos Ebersdorfer Zsigmond, Frigyes német király embere Rákos mellett, a Katzendorf telep felett, közel a Fertőhöz egy dombon kicsi, de erős várat építtetett magának. Ez volt Macskakő avagy Katzenstein vára, mely hamarosan és nem ok nélkül rablóvár hírébe keveredett. Második tulajdonosa, egy Weiraher Konrád nevű martalóc tizenhat Sopron megyei községet rabolt ki az embereivel, gyilkolt, erőszakoskodott, horribile dictu összeállt a Köpcsényben székelő Mikanszky Henrik huszita vezérrel. Ezt már Mátyás király megelégelte, s Török Ambrus soproni várkapitánnyal Macskakő várát 1464 végén a földig romboltatta. A kőművesek, köztük Hampelman, Dobberman és Brumman majdani útkövezők ősei a soproni polgármestertől 1 font dénárt kaptak áldomásra. A vár pontos helye máig sem ismert, leginkább a Megyes felé eső domb Fertő irányába hajló lejtőjére teszik a kutatók.

*

Mikor Jankó Márton halántéka betörik, s felhangzik a Gyű paci-dal, melyet Czérna Veron a Király mellére téve lábát rekviem gyanánt végig is énekel, szóval a 179. oldalon, jóval a regény fele előtt, a történet végzetesen megakad. A pompás testből ugyanis, melyet a zongorista és a Kapus villámgyorsan eltüntetnek, azonnal elszáll a lélek. Nélküle pedig társainak esélye sincs, nem tudják kirabolni az ékszerüzletet a Nagy Bazárban, következésképp a felügyelő nem tudja őket elfogni és így tovább, nincs üldözés, megvilágosodás, diadal és bukás. A homályos zongorista, bizonyos fokig a bűnbanda feje ül a Csacska Macskában élethossziglan, bámulja Czérna Veron jajrózsaszín topánkáját, fehérnél is fehérebb haját, hallgatja üvegesedő hangját, s megszokja a tarkóján Dajka doktor fáradhatatlan tekintetét. Mikor a derék felügyelő egy vakvéletlen, illetve az ujjlenyomat elterjedése következtében lebuktatja egy zarai bankbetörés tetteseként, azt úgy fogadja, mint a megváltást. De a regény áll, illetve a regény íródik, a történet áll. Egy motívummal nem lehet viccelni.

*

Egy macskakő mindig személyes. Nincs két egyforma hexagon, valamirevaló hasítók megismerik egymás munkáját. Ahogy a kövezők is, kérem tisztelettel, nincs két egyforma sor, két egyforma szökőkútminta A kövezés elmélyült, szabadkézi munka, türelmes illesztés, halk kopácsolás. Életforma, igen. Például a kiskörívnyi, monoton mintázatot csak az egyszeri és egyedi derék tudja kiforogni, igen, a derék és nyomában a karok balról jobbra és jobbról balra. A mozdulatsor bizonyos fokig a magvetőé. Magyar, szlovák, német mesterek csúszkálták, araszolták végig hajdan a Monárkiát, nagy bőrkoptatókkal a térdükön. Kisebb csorda marhabőrt elkoptéroztam, felügyelő úr, kérem. De meg lehet nézni, fényesre macskaköveztem Budapestet. A hasítás is egy ipar, meg a kövezés is. Egy jó kövező nagykockakőből napi negyven-ötven négyzetmétert, azaz cirka 1000-1200 darabot, kicsiből huszonkét négyzetmétert azaz 2000-2200 darabot tud lerakni, és én jó kövező voltam, tessék elhinni.

*

A macskakő, másképp krumplikő, másképp pityókaflaszter a magyar nyelvben a 14. század elején mutatható ki először: „machkakw" formában. Úgy fest, a német Katzenkopfsteinből magyarosodott előbb macskafejkővé, majd macskakővé. Bekopása beszédes, magyarul a macska maradt meg, s eltűnt a fej, németül fordítva, a fakó Kopfsteinben már semmi izgalmas, kopog, zörög, nem lélegzik, nem borzongat. A Katzenstein-féle sebességszabályozós csepegőklizma komoly orvosi műszer. Nagy mennyiségű meleg folyadékot visznek be általa a végbélbe. „Katzensteint ne!", jajdul fel Kosztolányi töltőtolla élete utolsó napjaiban. Csepegőklizma. Már a neve is baljós és fényes. Fénylik, mint a kasszakirály betörőszerszámai a gömbölyű ráspolyok, furdancsok, a kanalas végű görbe rúd hamukotráshoz, a rókapofájú fogó, a pergőfúró, a csigafúró, az acélkacsa.

*

Villámos vasút. Nadály. Váras. Méta és pecke. Hasadékvulkán, lávatakaró, útburkolótérd, regényírókönyök, egércsukló. Monitorpupilla. Gyűjtöm a szavakat, mindegy is mihez. Gyűjteni jó. Szózni. Durrgázlámpa, vakló, vonati kocsik. Szeleverdi, sedre, hebrencs. Félnederes. Viador, arszlán. Zergebőr, sűrűgombos.

*

A macskakő legyen kopás- és fagyálló, bírjon kellő nyomószilárdsággal. Ismerünk kiskockakövet, háromnegyedes kockakövet, kockakövet, fejkövet, sorkövet, taludkövet, mely a nyers kockakő, aztán szélsorkövet, hasított járdaszegélyt. A kiskockákat szabálytalan méretük és alakjuk miatt parketta vagy átló formájában, de leginkább ívesen rakták, legyező vagy kígyó alakban. Leggyakoribb volt a kétsoros átkötés, de éppily ésszerű a koszinuszgörbére hajazó körív-illesztés. A bányanedves állapotban pontosabban hasítható nagykockakő (18 cm×18 cm) burkolatot az úttengellyel 45 fokos szöget bezárva fektették az ágyazatba. Ekkor viszont szükség volt a széleken püspöksüveg kőre, kötőszögkőre, esetleg háromszögkőre, valamint kötőkőre.

*

Brumman az érdes lányok torokhangú nevetése, és itt a brummanon hangsúly, a tu­laj­don­nevesült hangutánzáson. Nevetnek, fájrózsaszín cipellőkből csordul le a pezsgő, csordul, fröcsög, cuppog, szodézik, aztán csönd. Ülepszik a szivarfüst. Egy derék útkövező élete hosszú vagy rövid során nem nagyon iszik pezsgőt rózsaszínű cipőből. S a cipellő szót se veszi a szájára addig, amíg egyszer lerokkan („Magának, Brumman, megszűnt a derekában a forgás meg a hajlás, slusz-pasz, isteni csoda, hogy ülni tud, de így is fogják eltemetni, ülőkoporsóban, erre fölkészülhet.") miután rendkívüli szerencséjére szolgaként alkalmazza egy belvárosi műintézet. Brumman vagyok Fertőrákosról, mondja szabatos, fakó hangon, kissé alulról fölfelé. Egy különösen vad öltözői mulatság után, mikor az urak is, de a hölgyek is hazamentek körútjain a végtelennek, Brumman összeönti egy bizonyos cipellőbe a maradék pezsgőt. Hirtelen vad, a keserűséggel határos boldogság fogja el, annyira, hogy le kell ülnie a művészbejáró mellé a kispadra, zihál a köves tüdeje. Sötét, colstok ember, lassan fogyasztja el az állott szőke levet, vigyázva, mintha a pinaszagú őszi hajnalt szürcsölgetné.

*

Természetesen nem macskakő, hanem tégla. Egy motívummal nem lehet viccelni. A Macskakő című regény kulcsjelenetében Czérna Veron természetesen téglát ragad fel, van az ott a rakparton milliószám, tán több is, mint kockakő. Az elbeszélői s tán szerelmi választás logikus, a friss tégla jóval puhább a bazaltnál. A macskakő egy ezüsttarsolyban meglóbálva halálos, a téglát a kenyereslány és az olvasó nagy örömére túl lehet élni. Következésképp a zongorista és titokzatos segítője nem eltünteti, hanem eldugja az alélt testet a rendőrség elől, a hűtlen Jankó Márton életben marad, sebe begyógyul, a Nagy Bazár, ahogy a csillag megy az égen, kiraboltatik, és így tovább, a motívum szabályát erősíti a detektívtörténet kivétele. De Czérna Veron így is, úgy is kilassul az egyre gyorsuló meséből. Esténként továbbra is előadja, a Gyű paci-dalt, a pillanatot, amikor megállt vele az idő, ezen túl és innen nem tud semmiről. Vagy éppen egyedül ő tud mindent, de az már egy másik történet.