MICHEL TREMBLAY / PARTI NAGY LAJOS SÓGORNŐK

ELSŐ FELVONÁS
(Linda Lauzon lép be, a konyha közepén észrevesz négy hatalmas papírdobozt.)
LINDA: Hát ez meg mi az isten? Anya!
GERMAINE: (egy másik helyiségből) Te vagy az, Linda?
LINDA: Ki lenne?! Mi ez a kupi a konyhában?
GERMAINE: Mit hogy kupi? Hogyhogy kupi?
LINDA: Ez a rengeteg klumpet. Láda. Vagy doboz.
GERMAINE: Azok a bélyegeim. És ha ez tenéked, édes lányom, kupi, hát tudod mit...
LINDA: Jól van, maradjál már?! Ilyen hamar meg is hozták? Nem semmi. Ezek se sokat szaroznak, mi?
GERMAINE: Na ja, hogy nem! Én is csak lestem. Elhiheted!? Éppenhogy kihúztad a lábodat az ajtón, abba a szekondba csöngettek. Na, mondom, hát ki a bánatom ez ilyenkor. Reggel! Érted, a lakás csatatér, az egész brekfösztmaradék az asztalon, én pongyolában, se kimozsdval, se semmi. Aztán kezicsókolom, jön egy szép magas hepsi, egy ilyen göndör-bajszos belami. Tisztára zsáner. És úgy mosolyog, mint a fogkrém. Hogy én vagyok-e a ház úrnője. Abszolutlin melegem lett, meg se bírtam mukkanni. Naná, mert akkor már leesett, hogy ezek ők lesznek, a Companysok a nyereményemmel. Szóval, hogy Germaine Lauzonhoz van-e szerencsénk. Yes, mondom. Na, hogy akkor meghoztuk kegyednek a bélyegeket. Hát a szívem majd a melltartómba csúszott a a dobogásától! Érted!? A másik pofa meg, ilyen segédszerű, az már cipelte is a dobozokat, be a kicsönbe, mint a szélvihar. Gondolhatod, csak néztem, mint a bolond tehén. Nem is hallottam rendesen, mit mond az a pléboy. Jelzem, marhájul udvarias volt. Kimondottan modora volt. Mo-do-ra. Biztos szentség, hogy csípted volna...
LINDA: Mégis, mit mondott?
GERMAINE: Hát ez az, eléggé csak kábéra tudom, hogy mit. A felizgulásomtól. Érted?! Olyasmit, hogy a Company roppant örül, mert pont én nyertem meg az egymillió jutalomizét. Bélyeget. És hogy szükséges-e ismertetni a feltételeket? Föl se fogtam, hogy mi van, már mondta is, hogy tehát minden egyes bélyegecskét be tetszek ragasztani a mellékelt füzetecskékbe, melyet követően az egész pakkal be kell fáradni a szerencsés nyertesnek az üzletlánc bármelyikébe, lekontrolálják, hogy okés-e, és abba a minitbe le lehet soppingolni a Társaságnál. Bármelyik Centerbe lesoppingolhatod. Ragassza és fogyassza, ezt mondta, és még tapsolt is hozzája, mint a tévében. Meg azt is mondta, hogy "Lauzonné, maga az egész Kanada legszerencsésebb asszonya!" Elhiheted, hogy egy szó a számon ki nem jött, csak a meleg. Azt hittem, elájulok. Legalább ha az apád itthol lett volna. Az legalább tudott volna ezeknek mit mondani. Vagy megkínálni, legalább egy mittudoménnel. Székkel. Azt se tudom, meg-e köszöntem...
LINDA: El is dobom magam. Ezt nem lesz semmi fölragasztani. Ekkora böszöm dobozok. Egy millió bélyeg. "Kedves nézőink, az évtized nyereménye, egy millió bélyeg! Tapsot nekik...!" Négy hatalmas doboz. Szabályosan ládák. Négy láda bélyeg a Lauzon familinak...
GERMAINE: Na, na, na! Nem azt mondták, anyukám! Semmi famili! Azt mondták, hogy Germaine Lauzonnak. Jó?! Különben is csak három doboz. Mer' a negyedikben az előnyomtatott füzetecskék vannak. Amibe bele kell izélni őket egyenként. De nem egyedül ám! Az nem kifejezés, hogy nem egyedül. Tudod mit találtam ki?
LINDA: Mit? Fogalmam sincs?
GERMAINE: Idehallgass, mész ma este valahová?
LINDA: Aha. Diszkóba.
GERMAINE: Toll a diszkó fülébe. Nem bírod átrakni holnapra? Idefigyeljél! Tudod, mi az ötletem? Délben fölhívtam a nénjeimet, meg a Thérčse unokatestvérünket, és még pluszba a szomszédokat is. Na?! Érted már? És az összes banyát meghívtam ma estére. Ragasztani. Rendezünk egy bélyegragasztó partyt. Mit szólsz? Hát nem egy baró ötlet? Lesz ropi, sósmogyoró. Az öcséd elment kóláért. Barna kóla, szőke kóla, fog lenni minden. Szénsavas. Na?