Ambrus Judit: Ex libris

Parti Nagy Lajos játszik. No nem úgy, ahogy Szilágyi Ákos. Egészen más játékot uz, de a játék számára is élteto elem. Parti Nagy alapvetoen bús. Tulajdonképpen Parti Nagy igazán festhetne számunkra igazi bús, bánatos, borongós, gondokkal viselos, magát emészto magyar tájakat. Csakhogy nem fest. A tájaiba ugyanis, legyenek azok búsak vagy vidámak, folyton bele kell kevernie valami mást is. Ha magányceruzáival szomorú kórházdalokat rajzol, s csak úgy omladozik ki belolük a komorság, lesírjuk szemünkrol a legtartósabb festéket is, s könnyáztatta kontaktlencsénk a könyv lapjain landol, egyszer csak elobukkan egy ilyen elvetemült, kizárólag könnyu idegzetuek számára ajánlható sor: "sors nyiss nekem masszázsszalont". Vagy "útra kelünk megyünk a gozbe". A legszentebb magyar költészet sorait fordítja úgy ki, hogy a legjelentéktelenebb jelen formációival egészíti ki oket (evvel sem a masszázsszalon, sem a goz jelentoségét nem akarnám megkérdojelezni), épp állnánk megrendülve, vigyázzba rendülnénk, mikor lecsap ránk. S hogy szomorúságát rímbe is oltsa, s ott oltsa ki; a "versre" mondjuk a "virsli" rím felel. Száz alakban megénekel másutt rókatárgyat, s pillanatra sem feledi, hová lett a hawai hó. Megnevetteti a bánatot: "tükörbe néz a hülye bánat, / s mert a bánat egy hiú állat, / elvigyorogja tán magát." Kineveti a boldogságot: "s mint kakaó a kakaós csigában, / úgy forogna a boldog csönd a szánkban, / csak lusta nyelvünk járná át meg át." Költoi hagyományunkat pellengérezi: "Kis könnyu géz, leng, nem suhan", s tanúja lehetünk, amint Shakespeare egy rövid versszak keretében átfordul József Attilába: "a többi néma gyík, / szemünkön cikkan át, / szorítja, fogja távol / egyik a másikát." Szonyegverstanában virtuózok virtuóza lesz, megénekel bármilyen formát, de persze mint akinek nem áll jól a verstudor szerepe, miután (s miközben) a legkacifántosabb formákba feszítette verseit, hogy a legvirtuózabbak is csak leforrázva hallgatják költotársukat, ezután (eközben) magukat a formákat s a formázást is kikacagja: "Hogy hátha megvígasztal, / negyedfelest megittál, / Anakreon, te bamba." Illetve: "amit megjambizáltam, megjambizálta más, / e furcsa formaszámtan csak abszolválhatás". Ami nagyon különös még Parti Nagynál, hogy az alkalmi verset, ezt az általában csak másodlagos muvészeti formát Parti nem adja ki a keze közül, nála az alkalmi versek is legtöbbször éppoly komolyan veendok, mint a többi vacogó-kacagó versállatkája. Ahogy költészetébe ugyanúgy beleillik a "wash-and-go", mint a legszentebb költoi hagyomány, úgy felér sok alkalmi verse mondjuk a Rókatárgyaival vagy a Kacat, bajazzóval vagy az o olvasatában hangzó Hal éji énekével. Persze Parti maga írja le ekképp verseit: "darált egész, mi, úgymond, költemény", beleillesztheto szerinte bármi a költészetegészbe, legyen az bejglivers vagy fasírtláz. Parti Nagy fényes-szomorú játéka firka és talány, szószépségverseny és betutorna, cigánykerék és triplaszaltó a költészet tornapályáján. Virtuozitása pedig maga a parti táj.