A hét verse - Parti Nagy Lajos: a távolságot egyhelyben megélem

Parti Nagy Lajos, ki – mondaná – „megrendülésre írta legszebb műviét”, az 1990. évben Szódalovaglás címen közzétette Félszép és éji csonkáit. E műfajukat tekintve mintamondatok nulla elé maga jegyzett ajánló előkét: „Az ember egyre jobban lemenne önmagába, na szép, ez igazán na szép. Ott belül egyre jobban Vajdajános, nagyon hideg nyirokba lóg a lába, s az arca nagyon szanaszét. Ott belül nagyon kicsikék az összes angyal, szárnyuk helyén gyereklapát. Ha mehet is, csak úgy megy önmagához, mint a pincébe szénért menne Freuddal, s egymás kezét szorítanák”.
Mielőtt kiragadnánk egy verset a szonettcsokorból/-csonkokból, végigpásztázza szemünk a kötetegészt. Rá kell ébrednünk, ha vannak sorok, amelyek örökre beleégtek az agyba, azok például Parti Nagy e huszonéves könyvéből származnak. Édes-bús bariton, boldog-szomorú, kosztolányii hang ez, mely így szól, meg így, meg így: „bús ernő vagyok magánkórista”, „ma négyszer százon úszunk kislibák”, „halálsikoly hogy tapsikolj”, „ uramisten milyen egy szépek vagytok és én / mennyire is kicsikét vagyok élni”, „ne sírj nem számítok”, „bennem örökké tataroznak”, „olyan fölösleges csak / és olyképp szép is itten”, „meleg van mint egy félmosolyban”, „írok hisz úgyse mondanám”, „úgyis tudod úgy fejezed be eső ver”…
És itt a vers, az egyik szonett, nem kell hozzá tükrös liftbe szállni, és bent ragadni. Elég olvasni "egyhelyben", és vele felzuhanni.

Nagy Gabriella

 

Parti Nagy Lajos

a távolságot egyhelyben megélem

a távolságot egyhelyben megélem
lágy suhanásban állok beragadtan
a lifttükör megsokszorozza képem
s nézem magunkat szétszálazhatatlan
remegek érted-e vagy csak egészen
átjár e ketrec remegése rajtam
gyomorszorítni mért elég a félem
eletnyi vákuum melyben felzuhantam
magamhoz s vissza egyirányba félek
ha ellensúlyként felrepítenélek
messze kerülnél pince és terasz
minden közelség végül ennyivé lesz
hát visszaosztom képekké a képet
hogy beragadtam megint az erosz