(A verejték luxusa)

A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központját az a szándék vezérelte, hogy az idei színházi világnapi üzenet itt és most hozzánk, színháziakhoz és nézőkhöz egyaránt szóljon. Ezért a hagyományoktól eltérően 2007. március 27-i világnapi üzenetét a Magyar Központ felkérésére Parti Nagy Lajos írta. Ezt az üzenetet közöljük itt.
(A verejték luxusa)

Abban, hogy felnőtt emberek estéről estére mások bőrébe bújva mutatják meg önmagukat, méghozzá életre-halálra, s mindezt más emberek egymás alatt, mellett, fölött üldögélve szenvedélyesen bámulják, önmagukat ismerve fel a játszó személyekben estéről estére, nos, abban van valami gyönyörű képtelenség. A színházban. Amiképpen maga a csoda, hogy e tevékenység nem nagy, de nem is jelentéktelen hányadát még mindig művészetnek lehet nevezni. Én erről a hányadról beszélek. És arról, hogy egyre inkább ezt a képtelenséget tartom a színházművészet legfő hatóerejének. Azt, hogy megismételhetetlen, hogy atavisztikus, tehát örök. Azt, hogy már nem is lehetne, nem is kéne lennie, ki-ki hazavihetné az egyetlen stúdióminőségű előadást dvd-n és lejátszhatná a tűzfalnagyságú képernyőjén ahányszor csak akarja, mégis, ez a dolog, ez a közös lélegzet kifogyhatatlan. Nő és leszárad és újranő, időről-időre megújul kőszínházon belül és kívül, hiszen szobában, pincében, rakétabázison, bárhol lehet művészetet csinálni. S persze vacakot is bárhol, belül és kívül. De most ne a vacakról essék szó. Épületeket be lehet zárni, előadásokat szét lehet heccpolitizálni, de a színházat, mint néző és színész áhítatos performance-át, nem lehet megszűntetni. Minél kevésbé kéne lennie, annál jobban kell a színház. A személyesség, az egyszeriség minősége, varázsereje tartja meg, teszi nélkülözhetetlenné a Földön, s jó esetben valamivel a föld fölött. Kell a színpadi huzat rebbenése a néző arcán, kell a por, a lámpahő és a verejték finom emberszaga, kell a jelentő emberi test, melyet más testek megfeszítve figyelnek. Kell, de nem muszáj. A művészet luxus, ezen belül luxus tehát a színházművészet is. E kijelentésben nincs semmi elitizmus, ettől nem kell tartani, és úgy gondolom, belátni sem oly nehéz. Igen, a színház luxus, mint a nevetés, a sírás, a szappan vagy a naplemente. Nélküle lehet élni. Csak érdemes-e?
Parti Nagy Lajos