A vak murmutérRészlet

(Szócikk a földről)

Midőn az Úr 1999edik esztendejében e munkátskára Café Bábel folyó-irat fölkért volt éngemet, legelőb úgy hántam le magamrul, mikép földikutya az kempingnadrágot. És kérdém föl-bújtómat: hát mi nem föld, víz, tűz és levegő, hékám? No ugye! Ha penig minden az, amint tény-való, hogy a kordovány tsudába lehet arrul, ergo a bármirűl, horribile dictu: a mindenségrűl írni? Kinek vagyon arra fejül-látása, még ha tán sasmadár es vagy igenyesen Jurij Gagarin? A világ mint olyan? Hát lehet vajjon azt? Nem lehet. De minekokáért nem lehet, átal- és átaljárá elmémet az édesrúth motosz, a nyelvi tsáb, mint vak murmutér a maga föld-méllyi járatait, s nyugtom nékül rágtsállott, hasbeszéllett napestig, mint cafédaráló, kit viheder hajt.

Télüdő vala, Februárius. Naplementókor az Szabadság terin paczéroztam átal, mi Budapest várasában vagyon, ez az én hasbeszéllőm meg tsak pörölt a fődipiczinye hangján, hogy kempingnadrág vagy se, ő azt semmiért le nem hánná. Meg hogy legyek eszemnél, hát az es tsak nyelvbül vóna, a föld, mi másbúl? S hogy a földrül írni se nagyobb skandál, hogysem emberről, amice. És így meg úgy, te ilyen meg olyan. Én. Jöttenek szemben, megszégyenlettem hát a ráspolka hangját, melly erőst kihallott, végit akarám vetni a disputának. No, ha ennyit pozsolérozol: eszöl-e szótárt, encyklopaediát, kérdtem őkelmitül, ki mindközönségesen földi kutya, deák nevin a Spalax typhlus. Eszek hát, felelé, kit mondnak az nép nyelvin hörtsögnek, avagy sündisznónak es, s az, ki küs híjján a vakondok. A neve penig földi vak murmutér. Murmutér, ahogy a mormota, kihöz mindazátal semmi köze. Épp jó firma vagy te nékem, gondoltam, nem látsz és nem látszol, méges híjnak ezerfélekép. Jól vagyon akkor, küs Músám, ha eszöl, jóllakol, morgám, legyen meg te akaratod. Töltekezzél, osztég majd mondod tollba hasmánt, tsak győzzem caedulázni. Torkoskoggyunk Rimay János uram szerént, mint az vízi hüvelvény!