Esszé

Zsírvasárnap

Cakkozza a szél a Duna felől, pofozgatja az ólmot, az egész súlyos, lomha közeget, amit levegőnek hív az ember, és él vele persze, ahogy lehet. Hosszú sor áll a fehér sátor előtt, mintha banánért, azért a fagyott, fekete banánért, vagy emdéef sonkáért húsvét táján. Lóveronaiért - észre se venni, hogy kicsit édesebb. Egy hosszú, csöndes, vasárnapi sor, úgy áll ott mindenki, mintha éppcsak, mintha véletlenül. Épp beáll, mit lehet tudni, ingyen van, ennyit megér, ennyi törődést megér.